3. Fejezet: Érezni

3. Fejezet: Érezni

BaekHyun szemei kikerekedtek, ahogy a Kris mögött álló srácra sandított.

- Bocsánat, hogy félbeszakítottam ezt a megható pillanatott, de mostmár haza vinném a vezéremet. - mosolygott az említett, majd Baek felé biccentett. - Üdv főnök, látom szorult helyzetben van.

- Chen, tudod imádom, hogy remek időzítésedhez híven, a legjobb témákat tudod felhozni, a legjobb pillanatokban. - sziszegte szemforgatva a koreai vezér.

- Jah igaz is, bocs főnök! - csillant fel Chen szeme, majd ahogy füttyentett egyet, az ablakok, az ajtók hatalmas csörömpölés kíséretében kitörtek, és BaekHyun emberei pillanatok alatt ellepték a helyiséget. Chen biccentett egyet LuHan felé, mire egy srác felkapta a hátára őt, és távoztak a helyiségből. 

BaekHyun elegánsan tápászkodott fel a megrökönyödött Kris elől, majd a kínai vezér hajába markolva, szemkontaktusra kényszerítette őt. 

- Nos, kedves YiFan, ha nem szeretnéd, hogy az ujjaidat egyenként kelljen összeszedegetned a földről, hozasd ide Lay-t! - mondta egy negédes mosoly kíséretében BaekHyun, mire a tehetetlen Kris, intett egyet. Nem sokkal ezután két férfi vonszolta végig, a félholtra vert srácot a szobán. Baek szeme vészjóslón villant, ahogy megpillantotta barátját. Az elméjét azonnal elborította a düh, és ijesztően lassan fordította fejét, ismét Kris felé. 

És akkor, olyat tett, amin még Chen is meglepődött. Többször is ejtettek már túszt a kínaiak, és Chen tudta, hogy Lay nagyon közeli barátja a koreai vezérnek, de ilyen deasztikus lépéshez még egyszer sem folyamodott.

A gyűrű pengélyével, nemes egyszerűséggel, kiszúrta Kris szemét, aki kiszolgáltatottan ordított, mint egy befogott vad, akit élve nyúznak. BaekHyun véres kezekkel, és megrökönyödött embereivel a háta mögött, távozott a kínai maffia főhadiszállásából, miközben a fővezér utolsó mondata visszhangzott a fejében.

- Itt még nem végeztünk, Byun BaekHyun.

***

BaekHyun, Lay kórházi ágya mellett üldögélt, miközben aggódva figyelte barátját. Lay csuklóiból infúziók lógtak ki, arcán lélegeztetőmaszk segítette a levegővételt, bulzusát pedig egy ujjára csiptetett műszer figyelte folyamatosan. A sápadt fiú arca megviselt volt, testét monoklik, és különböző hegek borították, lilára színeződőtt ajka feldagadt. BaekHyun nagyon aggódott a fiúért. Tudta, hogy LuHan-hoz is be kellene néznie, hogy hogyan áll Chen a javításával, de az perpillanat most nem tűnt akkora problémának. Lay egy élő ember volt ráadásul a barátja, így egyértelműen nem LuHan-ért aggódott elsősorban. 

Már késődélután lehetett, mikoris Chen jelent meg a kórházban. BaekHyun tétovázva ugyan, de végül magára hagyta sebesült társát.

- Mi a helyzet? - kérdezte Chen-t, mikor kiértek az épületből, és BaekHyun végre rágyújthatott. Chen tekintete zavart volt, de mégis csodálattal teli, amit a vezér nem tudott hova rakni.

- LuHan-ról lenne szó...

- Igen? Mi van vele? - vonta fel szemöldökét BaekHyun, miközben beleszívott a nikotin rúdba.

- Még soha nem láttam hozzá hasonló gépezetet. Az addig oké, hogy saját gondolatai vannak, viszont... Úgy tűnik képes érzéseket táplálni?

- Az mégis hogy lehet? - kerekedett ki Baek szeme, ahogy kifújta a füstöt.

- Valójában olvastam már ilyesmiről, de nem hittem, hogy ez lehetséges. - rázta meg a fejét Chen. - Az adaptere szerint még ő maga sincs tisztában ezzel a programhibájával. De amint érzéseket kezd táplálni, veszélyes is lehet. Befolyásolhatóvá fog válni, felül fogja írni a programjait, és könnyen veszélyessé válhat. Majd a végén... - Chen teátrális mozdulattal immitált robbanást a kezeivel. - Bumm! Megsemmisül a rendszere, és mehet a romtelepre. - BaekHyun egy pillanatra lehunyta a szemeit, és élvezte, ahogy átjárja őt a hűvös éjjeli levegő.

- A kurva életbe! - sóhajtott a vezető a halántékát dörzsölve. - Mennyi ideje van?

- Igazából nem meghatározható.

- Akkor erről beszélhetett Mr Zhang mikor a következményeket ecsetelte. - rázta meg a fejét a vezér. - És most rendbe tudtad tenni?

- Igen, egyenlőre nem lesz semmi baj. Perpillanat Ren és Zico figyelnek rá.

- Ugye nem? Baszdmeg Chen, miért nem Mark-ot és Jackson-t bíztad meg?

- Ők éppen fogadáson vannak nem emlékszel? - kuncogott a fiú.

- A picsába. - motyogta BaekHyun. - Mindegy akkor inkább megyek elhozom mielőtt kárt tesznek benne azok az idióták. - ám mielőtt a vezér ténykegesen elhatározhatta volna magát, telefonja hangos csilingelésbe kezdett s a kijelzőn TaeYeon neve villogott.

- Nincs mese ha az asszony hív. - mosolyodott el Chen, miközben BaekHyun felvette a telefont.

-... Rendben yeobo, ígérem a hétvégén nálad alszok. És ne haragudj! ... Rendben én is téged. - mondta a vezér és sóhajtva bontotta a vonalat.

- Többet kéne vele foglalkoznod. - csóválta a fejét, kedvesen mosolyogva Chen.

- Hidd el tudom, de nem tudok mit csinálni. TaeYon nem tudhatja meg, hogy ki vagyok valójában, és a munka az első.

- Előbb-utóbb el kell neki mondanod.

- Tisztában vagyok ezzel Chen, de még nem jött el ennek az ideje. - mosolygott keserűen BaekHyun. - Most viszont haza viszem LuHan-t. Mindent rendbe hoztál az áramköreiben? - Chen erre bólintott, és mindketten elindultak a saját kocsijaik felé.

***

LuHan amikor hazaértek, nekiállt, hogy gazdájának egy meleg barackfavirág fürdőt csinálhasson gazdájának. Az elmúlt órák, napok, keményen teltek, és BaekHyun semmi másra nem vágyott jobban, csak egy kiadós alvásra.

Miután BaekHyun megköszönte a fürdőt, LuHan is nyugovóra tért. Furcsálta, hogy úgy ÉRZI a szemhéjai ólomsúlyúak és végtagjai mozdíthatatlanok. FÁRADTNAK érezte magát. Érezte... Érzett. Ez... Ez nem lehetetlen? LuHan efféle kételyek között tért nyugovóra, maga sem tudta hogyan.

Reggel, BaekHyun ínycsiklandozó illatokra ébredt. Kitápászkodva kényelmes fekvőhelyéről, a nyakát kezdte masszírozni, amit eléggé elaludt. Ahogy leért a konyhába, LuHan egy fehér pólóban, szürke melegítőben, és ismét összegumizott hajjal főzött valamit a serpenyőben.

- Reggelt LuHan! - köszönt Baek miközben leült az étkezőasztalhoz.

- Önnek is! - nézett hátra egy pillanatra LuHan, mosolyogva.

- Komolyan LuHan, kérlek tegezz! - forgatta a szemeit a vezető mosolyogva, mire LuHan bólintott. Mikor elkészült az omlettel, azt BaekHyun elé rakta egy tányérra, egy pohár víz társaságában.

- Hogy aludtál? - kérdezte a robot, mire Baek lenyelt egy, a szájában lévő falatot.

- Egész jól. Mennyi az idő?

- Reggel fél tíz. Hat órakor elmentem Lay-hez, a kórházba, hogy megnézzem mi a helyzet vele. Az állapota stabil, hamarosan felépül, nem kell félteni.

- Köszönöm szépen. - mondta őszinte hálával Baek és ahogy befejezte az evést, LuHan kivitte az evőeszközöket meg a tántért, hogy bepakolhassa a mosogatógépbe. 

- Tervezett mára valamit uram? - kérdezte a nappaliba lépve LuHan, miközben Baek szemforgatva elterült a fehér garnitúrán.

- Látom reménytelen, hogy tegezz de rendben van ez így. Ami pedig a délutánt illeti, TaeYeon itt tölti az estét. - LuHan-nak nem kellett elmagyarázni, hogy ki az a TaeYeon, az adattárában pont elég információja volt a lányról.

- Akkor nem bánja ha a délutánt Zico és Ren hyunggal töltöm? - kérdezte LuHan. BaekHyun egy pillanatra megmerevedett, de aztán kifejezéstelen arccal bólintott. 

- Rendben van. 

***

LuHan, Ren és Zico, egy kávéházba mentek beszélgetni. LuHan nem tehette meg, hogy nem iszik semmit, így kénytelen volt legalább egy pohár limonádét magába erőltetnie. Még szerencse, hogy Mr Zhang gondolt arra mikor őt tervezte, hogy esetleg szüksége lehet az étkezés szimulálására. 

Ren és Zico tulajdonképpen jó társaság voltak, rengeteget nevettették meg LuHan-t, ami furcsa volt, hiszen robotként ez nem lehetne lehetséges, de mivel hogy képes volt rá, így nem nagyon gondolkodott el azon, hogy ez normális e. 

- Amúgy LuHan, valamikor eljöhetnél a házunkba. A lakótársamnak is remek ízlése van, és hasonlítasz az öccsére, így szívesen felöltöztetnénk téged. - mosolygott Ren, miközben belekortyolt a vaníliás lattè-jába. Majd kezével előre nyúlva, beletúrt a robot selymes hajkoronájába. LuHan viszonozta a mosolyt és bólintott. Ren sokat mesélt tegnap a lakótársáról Kim Kibum-ról azaz Key-ről, és az öccséről Taemin-ről. Úgy tűnt, remek kapcsolatot ápolnak egymással. Key elméletileg stylist-ként dolgozik egy valóságsóban és nem egy divattervező munkáját segítette már. LuHan lenyűgözőnek tartotta, hogy az emberek ilyen kreatívak és ennyi mindenre képesek. Zico megforgatta a szemeit. Ő egy korsó sört rendelt, amit Ren csak egy fintorral nyugtázott. LuHan-nak olyan volt a két srác, mint tűz és víz, de valahogy valami mégis összekötötte őket, és olyan illúziót keltett, mintha megszólalásig hasonlítanának egymásra. 

- Na és mesélj, milyen a főnök társasága?! - kíváncsiskodott Zico.

- Hát... Hogy is fogalmazzak... BaekHyun nagyon... Határozott személyiség. Igen... Nagyon magabiztos és tehetséges, kötelesség tudó, megbízható és...

- LuHan. - vágott a szavába Zico, homlok ráncolva.

- Igen?

- Ezeket mi is tudjuk. Úgy értettem, hogy milyen, amikor feloldódik? - LuHan elgondolkodott egy pillanatra majd magabiztosan felelt.

- Ő soha nem oldódik fel.

***

LuHan késő este ért vissza. Halkan lépkedett a házban, nehogy felkeltse gazdáját. Az ajtót bezárta, és lábujjhegyen indult el a szobájába, hogy aztán lefürödhessen. Hiába, mivel robotként izzadt, és természetesen koszolódott is, szüksége volt a tisztálkodásra. A szobájába érve levetette ruháit, és egy törölközőt csavarva dereka közé, indult el a fürdőszoba felé. Jól ÉREZTE magát a mai napon, és ezért hálás is volt a két fiúnak. A helyiségbe érve, kiürítette a tartályát a magába erőltetett limonádé miatt, s miután ezt megtette, beállt a zuhany alá. Nem nagyon izgatta, hogy milyen hőmérsékletű a víz, csak gyorsan elvégezte a szükséges karbantartásokat. Kimosta a tartályát is, amihez a fenekén kellett fellocsolnia magának a vizet. Ez a morbid megoldás, Mr Zhang szerint csak emberibbé tette a robotot. LuHan minden csövét és minden egyes porcikáját kimosta, majd megtörölve a testét, belebújt hálónadrágjában. Ahogy kiindult volna, megpillantotta BaekHyun telefonját, a tükör előtt világítva. LuHan más lehetőség híján felállt, és kiosonva a fürdőből, nesztelenül nyitott be vezére szobájába, hogy visszacsempészhesse a telefont, ám a látványtól kikerekedtek szemei, s a kis telefon, koppanva ért földet ahogy kicsúszott a robot megmerevedett ujjai közül. 

BaekHyun az ágyon feküdt egy barna hajú lány fölött, fél testüket a takaró borította. A lány kéjesen nyögdécselt, BaekHyun pedig a nyakát harapdálva mozgatta a csípőjét, miközben halkan sóhajtozott. Amint meghallották a koppanást, BaekHyun megállt a mozgásban és ijedten kapta hátra a fejét, de LuHan már nem volt sehol. A szobájában ült az ágyán, térdeit magához szorítva, a lélegezés szimulátorának a működése felgyorsult, s LuHan érezte ahogy belül felforrósodik a szerkezet. Nem tudta, hogy mi ez a reakció, csak a szorító valamit érezte a mellkasában. És mégis az első gondolatok olyanok voltak, hogy "ez jó érzés BaekHyun-nak?" "Miért nyögdécselt úgy a lány?" "Ő is csinálhat valaha ilyen jót valakivel?" 

Efféle gondolatokkal sikerült átvészelnie az éjszakát...

Álmatlanul.