1. Fejezet

1. Fejezet

Idegesen dobolt ujjaival a térdén, miközben szemeivel az előtte ülő férfit, és a nyomtatóban futkározó lézercsíkot figyelte. A középkorú férfi, kezei sebesen mozogtak a air screen-en, ahogyan gépelt. BaekHyun mindig is pénzpazarlásnak találta az air screen-t, mivel számára a hagyományos számítógépek sokkal komfortosabbak voltak. Nézte, ahogy az air screen vetítője változik, ahogy a férfi helyezgeti az ablakokat, és gépel. Pár perc múlva, mikor már a nyomtató is elvégezte a kiszabott munkát, BaekHyun maga elé húzta, a frissen elkészült szerződést. A lap tetején nagy betűkkel ez állt: "Z1L25 Örökbefogadási Nyilatkozat". BaekHyun végigfuttatta szemeit a sorokon, majd tekintetét a várakozó férfire emelte. 

- Sikerült döntenie Mr Byun? - kérdezte. 

- Ezt már az érkezésemkor is elmondtam önnek, nem igaz Mr Zhang? - kérdezett vissza a fiatalabb, mire Mr Zhang kissé közelebb hajolt hozzá. 

- Kérem legyen óvatos, Mr Byun! A Z1-es típusú gépek még nagyon kezdetlegesek, és csak néhány prototípus létezik. Ha bármi hiba lép fel a rendszerben... 

- Nagyon jól tudom, mik a következmények Mr Zhang. - vágott a férfi mondandójába türelmetlenül Baek. - Éppen ezért kérem, ne raboljuk egymás idejét! Kell nekem ez a robot. Úgy vélem eleget vártam már. - a fiú, ellentmondást nem tűrve nézett az idősebb szemeibe, aki még egy aggódó pillantással válaszolt, majd sóhajtva vette el, az immár aláírt szerződést BaekHyun elől, egy köteg bankóval, ami az áru költségeit fedezte. 

- Ez esetben várjon egy pillanatot, máris behozom önnek! - mondta Mr Zhang, és feltápászkodva bőrszékéről, távozott az automata ajtón keresztül. Amíg BaekHyun várta a férfit, ujjaival egy tollat piszkált, és a bekapcsolva maradt air screen-t szemlélte. Szája féloldalas mosolyra húzódott. Milyen naivak és elővigyázatlanok manapság az emberek... 

Pár perc múlva Mr Zhang egy magas, vékony alkatú, porcelánbaba bőrű, tej szőke fiúval tért vissza, majd közvetlenül BaekHyun előtt állt meg. 

- Mr Byun, had mutassam be önnek,  Z1L25-öt. - mondta némi büszkeséggel átitatott hangnemben a férfi. BaekHyun felállt a székéről, és tüzetesen átvizsgálta a fiút, majd kezeivel megérintette a csupasz nyakát. Ezután Mr Zhang felé fordította fejét.

- Mi tagadás, ez az ön egyik legjobb munkája. - mondta elégedetten. 

- Én magam is büszke vagyok rá, bár még eléggé kezdetleges. Ám kétségkívül, ez itt, napjaink legfejlettebb robottechnikája. A különleges szenzorok lehetővé teszik, hogy a Z1L25 bőre olyan legyen, akár az igazi. A szemei UV sugaras szkennerek, az aksija, akár egy hónapig bírja töltés nélkül. A belső váza puha ötvözet, és egyéb puha állagú anyaggal van fedve, így tényleg olyan, akár egy igazi emberi test. Bár ez egy gépezet, de úgy vélem a legbüszkébbek arra lehetünk, hogy saját gondolatai vannak. - Mr Zhang idegesen nevetve túrt ritkuló hajába. - Bár igaz ami igaz, érezni nem érez, de mondjuk úgy, ez az egyetlen olyan dolog, ami egy élő embertől megkülönbözteti, ezen a téren. Ezen kívül 23 nyelven beszél hibátlanul, képes pillanatok alatt feltörni, és ellopni a legkörmönfontabb technikával védett fájlokat is. - ért a mondata végére a férfi. BaekHyun elismerően hallgatta, majd ismét a robot felé fordult. Valóban... teljesen olyan, akár egy ember. És ráadásul még szép is. Bár mi tagadás, BaekHyun talán többre értékelt volna egy... erősebb testfelépítésű külsőt is, de ebbe már igazán nem köthetett bele. 

- Nos. Hogy szólíthatlak Z1L25? - kérdezte a fiatalabb. 

- LuHan vagyok. - hajolt meg a robot, tisztelettudóan.

- És mondd csak... hány éves vagy? 

- 20 éves vagyok uram. 

- Honnan származol. 

- Kínában születtem, uram. - BaekHyun bólintott, s száját széles vigyorra húzta. Elégedettség töltötte el minden porcikáját. 

- Szabad megkérdeznem ön kicsoda? - kérdezte Luhan, mire BaekHyun elegánsan felvonta a szemöldökét. 

- Oh hát nem is tudod? - LuHan féloldalasan elmosolyodott és ismét meghajolt. 

- Nos, ön is pontosan tudta, hogy én ki vagyok, de mégis bemutatkoztam. Úgy vélem, ez az ön részéről is illendő lenne. - mondta, mire Mr Zhang kissé felnevetett, a robot szellemes meglátásán. 

- Teljesen igazad van, LuHan, bocsájtsd meg illetlenségemet! - szélesedett BaekHyun vigyora. - A nevem Byun BaekHyun, 26 éves vagyok, és mától én leszek a gazdád. Úgy vélem pontosan tisztában vagy, a Koreát behálózó, rettegett bűnszervezettel, nem igaz? - LuHan aprót bólintott. - Nos, érezd magad megtisztelve, hogy a gazdád, ennek a bűnszervezetnek a fejese! - ért a mondandója végére BaekHyun. 

***

LuHan a plafont vizsgálgatta, miközben az ágyán heverészett, új gazdájának házában. A szobája kellemes volt, krémszínű falakkal, a levegőben pedig mahagóni illat terjengett, a bútorok miatt. BaekHyun jól tudta, hogy LuHannak nincs szüksége alvásra, de úgy vélte, egy szoba túl üres lenne egy ágy nélkül, csak székkel és íróasztallal, így úgy rendezte be a szobát, mint egy élő embernek. Még számítógépet is rakott be, ráadásul air screen-t, hogy még otthonosabbá tegye a helyet, elsősorban maga miatt. Hiába, LuHannak nem volt szüksége ilyesmikre, de mégis igénybe vette az eszközöket, hamár BaekHyun időt töltött a szoba berendezésével. Pontosan tudta mi a dolga, hiszen beleprogramozták. BaekHyun testőre, és segédje lesz. Sok maffia szervezet, illetve a hatóságok is használtak robotokat a munkájuk elvégzéséhez, de egyik sem volt olyan tökéletes mint Z1L25. Mr Zhang robotjai mindig is piacvezetőek voltak, így elég sok titkos megbízást is kapott, de csak BaekHyun-nak készített, egy ilyen precíz dolgot. BaekHyun régi megrendelője volt, számtalan robotot vásárolt már tőle a fiú, így pontosan tudta, hogy mik az igényei. 

BaekHyun éppen a fehér bőrgarnitúráján ült, egy bögre keserű zöldtea társaságában, miközben a kivetítőjén nézte a tévét. 

- LuHan, gyere kérlek, feladatom van számodra! - kiabált fel az emeletre a fiú. LuHan gyors léptekkel szaladt le gazdájához, egy szál alsógatyában. A házban elég meleg volt, így LuHan hőszenzorai rögtön beindultak, és izzadtságot kezdtek termelni, ami nem egy kellemes dolog, még egy robot számára sem, így jobbnak látta, ha megszabadul a fölösleges ruhadarabogtól. BaekHyun egy pillanatra kikerekedett szemekkel nézett, a hibátlan bőrű srácra, tekintete végigsiklott a szálkás izomzaton. Annyira valódinak tűnt. És az a sápadt bőrszín... BaekHyun erre megrázta a fejét, és közömbösen nézett LuHan szemeibe. 

- Tudsz főzni? - kérdezte a fiú, mire a robot bólintott egyet. BaekHyun elmosolyodott és kényelmesen hátradőlt az ülőalkalmatosságán. - Remek! Akkor főz nekem valami vacsorát, légy oly szíves! - LuHan bólintott, és eloldalazott a konyhába, hogy neki álljon rákot készíteni, egy kicsi édes szósszal, és pirított rizzsel, salátával. Az adatai szerint, ez volt BaekHyun kedvenc étele. Fél órán belül, a házat elárasztotta a piruló rák illata, és BaekHyun szájában összefutott a nyál. Az orrát követve lépett be a konyhába, ahol LuHan még mindig egy szál alsóban tevékenykedett, hátrafogva haját, nehogy bele hulljon a tökéletesnek szánt étekbe. Az istenért is, miért nem tud felvenni legalább egy trikót? Bár mondjuk mindegy is, legalább főzni tud és... az a rákocska ott nem is néz ki rosszul. 

BaekHyun letelepedett a konyhaasztalhoz és onnan figyelte LuHan-t. Nem sokkal később el is készült az étel, így miután LuHan tálalta azt gazdájának, leült vele szemben, és várakozón nézett gazdájára. BaekHyun bevett egy rákot a szájába, de ahogy ezt megtette, arca grimaszba fordult. 

- Mi ez a szar? Ez borzasztó. 

- Úgy vélem nincs értelme próbálkoznia uram, a szenzoraim szerint tökéletesen elégedett az étellel. - mondta egy negédes mosoly kíséretében LuHan, mire BaekHyun elmosolyodott. 

- Cseles, cseles. Nos, harcolni még nem tudom, mennyire tudsz, de a konyhában akkor is hasznodat veszem majd. Végre nem csak instantramenen kell élnem. - nevetett a fiú, majd pillanatok alatt bekebelezte a vacsoráját. Pont végzett, amikor is hangos csilingelés törte meg a csendet. LuHan felpattant, és BaekHyun telefonjával a kezében tért vissza, majd odanyújtotta azt gazdájának. 

- Halló? - vette fel a kagylót a fiú. - Persze... Igen... Igen... Oké... Indulok. - azzal bontotta is a vonalat, majd ismét az előtte várakozó robotra emelte tekintetét, mely izgatottan csillogott. 

- Nos LuHan, öltözz, mert itt az ideje, hogy másban is megmutathasd, hogy mire vagy képes! 

[Nos gyerekek, ez  volt a Mechanical Heart első fejezete ^^ Fhu~ úgy érzem ez eddig a kedvenc történetem, remélem nektek is tetszeni fog ^^ A véleményeteket, kérlek osszátok meg velem itt, a komment szekción! 
Következő rész várható: 2015.05.07-05.13-a között ^^]